hirdetés

Bemutatta a Hyundai a jövő kezelőfelületét

A Hyundai lerántotta a leplet azokról a részletekről, melyek a jövő kezelőszerveit meghatározzák. A kormányra is érintő kijelzőt tettek, a műszeregység pedig két rétegű kijelző együttesből áll.

A Hyundai egy i30-ba szerelve mutatta meg azt a már évek óta fejlesztés alatt álló kezelőszerv együttest, mely a tervek szerint a jövőben minden egyes modelljükben megtalálható lesz. Természetesen rengeteg tapogatható kijelzőt használtak fel.

Többek között a kormányra is jutott belőlük kettő, amivel a nyomógombokat és az egyetlen funkcióval rendelkező megoldásokat váltanák ki. Ennek az az előnye, hogy akár a mobiltelefonok esetében, egy felületről bármilyen funkció elérhető beállítás, illetve hozzárendeléstől függően.

A másik nagy újdonság, hogy a vezető előtti műszeregység itt már két, egymás mögé helyezett kijelzőből áll, így akár 3D-s képek és információk is megjeleníthetőek rajta. A Hyundai szerint ezzel elérhető, hogy a helyzettől függően mindig a legfontosabb információk kerüljenek előtérbe, ezzel kevésbé lekötve a sofőr figyelmét.

A rendszer még most is fejlesztési stádiumban van, így a későbbiekben még további funkciókkal bővülhet, illetve a most még vastag és aránytalan megoldások is finomodhatnak, mire tényleg belekerülnek a jövő Hyundai modelljeibe.