hirdetés

Egyedi Nevera szériával ünnepel a Rimac

Idén ünnepli fennállása tizenötödik születésnapját a Rimac, melyet nagyteljesítményű elektromos szupersportkocsijai kapcsán ismerhetünk. Az évfordulóról stílusosan, egy különleges Nevera kiadással emlékeznek meg.

Az autózás világában szinte még újszülöttnek számít a Rimac, de azért mégis figyelemre méltó, hogy a kimondottan elektromos szupersportkocsikkal foglalkozó horvát cég 15 éven keresztül nem csak működőképes maradt, hanem komoly autóipari eredményeket is elért. Erről maga a cég alapítója és igazgatója, Mate Rimac beszélt az évforduló kapcsán.

„Amikor 15 évvel ezelőtt elkezdtem bütykölni az első autómat egy garázsban, álmomban sem gondoltam volna, hogy 15 év múlva ott tartunk, ahol most. Az első években nagyon sokáig úgy tűnt, hogy nem fog összejönni a dolog, így a 15 éves mérföldkő elérése mindenképpen ünnepi pillanat”- mondta Rimac.

Az ünnepi pillanat pedig ünnepi modellt kíván, ami jelen esetben az új Nevera egy különleges szériája. Egy mindösszesen 9 példány erejéig készülő kiadásról van szó, melyen a rézvörös szín dominál kívül-belül egyaránt. A belső térben ráadásul még a kezelőszervek egy része is eloxált rézből készült el, illetve nem maradhattak le az ünnepi jelölések sem. A könyöklőn például a 2009-2024 felirat olvasható, illetve a fejtámlákon is található egy-egy 15-ös számot formáló varrás.

Az autó hajtásához nem nyúltak hozzá, azaz ugyan úgy 1900 lóerős négymotoros rendszerre számíthatnak a szerencsés tulajdonosok, mint a mezei megrendelők. Természetesen egy ilyen gyűjtői darab sosem olcsó, a 15th Anniversary Edition is húzós árazással rendelkezik. 2,35 millió eurót kérnek érte, azaz átszámolva majdnem 1 milliárd forintot.