hirdetés

Egyre mélyebb szószban a Volkswagen

Egyre gyűrűzik a Volkswagen körüli emissziós botrány: tovább zuhantak a cég részvényei és kongresszusi meghallgatás is lesz a feltételezett csalási ügyből. És majdnem félmillió autót hívnak vissza. Részletek az utóbbi évek legnagyobb autóipari botrányáról.

Ma reggel közölte a Volkswagen, hogy az amerikai emissziós-botrányban érintett motorja az FA 189 kódjelű kétliteres, négyhengeres turbódízel sorozat. Amely állítólag megfelel az euro 6-os környezetvédelmi normáknak. Pontosabban azt állítják: Európában meg is felel, csak az Egyesült Államokban nem az ottani, hajszálnyival szigorúbb feltételeknek… A cég azt is bejelentette, hogy egyelőre felfüggesztik az ilyen a motorral szerelt járművek értékesítését az óceán túlpartján, és visszahívnak 482 ezer érintett autót. Közben a cég részvényei két nap alatt annyit estek, hogy a cég papíron ma majdnem 15 milliárd euróval ér kevesebbet, mint az ügy kipattanása előtt. Bejelentették azt is, hogy a 2015-ös évre 6,5 milliárd eurót különítenek el a várható károkkal összefüggésben.

De mi is ez a nagyon nagy összegekkel kifejezhető súlyosságú ügy?

Az egész azzal kezdődött, hogy a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokkal rendelkező amerikai tagállam, Kalifornia illetékes intézménye, a California Air Resources Board (CARB) és az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (EPA) azzal a hírrel állt elő, hogy a kétliteres turbódízel Volkswagen-motorok vizsgálata során olyan szoftver-manipulációra bukkantak, amely sérti az előírásokat.

Röviden: arról van szó, hogy a motorelektronika észleli, hogy éppen tesztelik, és ennek megfelelően aktivál egy védekező programot. Annak segítségével az autó teljesíti a szigorú nitrogén-oxid kibocsátási határértékeket. Különben viszont akár negyvenszer (!) annyit pöfög ki a káros anyagból a levegőbe.

A cég vezetése lényegében elismerte a csalást, és Martin Winterkorn, a cég vezérigazgatója  egy nyilatkozatban mélységesen sajnálta, hogy becsapták a vevőiket. A cég kiterjedt vizsgálatot indított az ügy részleteinek kiderítése érdekében és leállította a botrányban szereplő motorral szerelt autók forgalmazását az Egyesült Államokban. (Ez egyes 2009 és 2015 között gyártott Volkswagen Beetle, Jetta, Passat, Golf és Audi A3 típusokat érinti.) Európában állítólag nem kell hasonló intézkedésre felkészülni, mivel a mérések eltérő módszertana miatt az öreg kontinensen forgalmazott típusok valóban megfelelnek az előírásoknak. Legalábbis e pillanatig ez a helyzet, de tény, hogy az európai hatóságok még nem kezdtek amerikai kollégáik nyomdokain utána nézni a dolognak. De ez sem várat magára sokáig.

Az Egyesült Államok piacán kialakult helyzet azonban nagyon súlyosan érinti a céget. Nem elég a majdnem félmillió autós visszahívás és az amerikai hatóságok vizsgálata, amely súlyos büntetéssel végződhet, kongresszusi vizsgálatot is indítottak az ügyben. A botrány által okozott negatív publicitás is nagyon megtépázhatja a VW amúgy sem túl erős piaci pozícióit, évekbe telhet visszaszerezni a vásárlók bizalmát. Ám mindezeken felül még fogyasztóvédelmi perek is indultak a cég ellen, amelyek további súlyos anyagi terhek elé állíthatják a vállalatot. A hagyományosan erős amerikai fogyasztóvédők jól kommunikálható álláspontja szerint ugyanis a helyzet elég egyértelmű: a vásárlók felárat fizettek járműveikért, mert úgy vélték, azok kevésbé szennyezik a környezetet. Most pedig kiderült, hogy ez nincs így. Ezért nem csak a „hiba” helyrehozást várhatják (méghozzá ingyen) a cégtől, de kártérítésre is igényt tarthatnak. Ennek mértékével kapcsolatban brit és német lapok akár az autónkénti 37 ezer dolláros mértéket sem tartják elképzelhetetlennek – ami az összes érintett jármű számával beszorozva nagyjából 15 milliárd eurós summát hozhat végeredményként. Vagyis éppen annyit, amennyit a részvénypiac eddig veszteségként beárazott a cégnek…

Könnyen lehet persze, hogy nem csak a vállalat jó hírneve bukik bele az ügybe, hanem a vezérigazgató is. Martin Winterkorn megbízatása ugyanis hamarosan lejárt – ám mindeddig úgy tűnt, meghosszabbítása csupán formai kérdés lehet. A történtek után azonban alighanem posztjával kell felelnie a vezetése alatt elkövetett visszaélésért.

A botrány hullámai azonban egyes iparági szakértők pesszimista jóslatai szerint jóval túlterjedhetnek a Volkswagen gyárkapuin. A két nagy rivális, a BMW és a Mercedes ugyanis máris annak az aggodalmának adott hangot, hogy akár az ő megítélésüket is ronthatja a VW csalása. Több neves külföldi autós szakíró pedig máris azon elmélkedik: vajon az ügyben elinduló vizsgálatoknak nem esnek-e esetleg más gyártók is áldozatává. Hiszen szerintük a VW esete azt példázza: olyan nehéz (vagyis inkább: olyan drága) megfelelni a szigorú környezetvédelmi előírásoknak, hogy a cégek inkább bevállalják a trükközést. Vajon a Volkswagen volt az egyetlen, amelyik így okoskodott? Hamarosan meglátjuk.