hirdetés

Elektromos töltőkkel árasztja el Európát a Volkswagen

A Volkswagen csoport jelentette be, hogy hat éven belül mintegy 36 ezer új töltőt telepítenek ki Európában. Egy részük természetesen a kereskedések területére kerül, a legtöbb pedig a vásárlók otthonába.

A Volkswagen érthető módon egyre több pénzt fektet az elektromos infrastruktúra kialakítására, főleg Európában. Erre legfőképpen azért is szükség van, mert a gyártó jövőre vonatkozó tervei csaknem egészében erre a szegmensre épülnek rá.

Az ugyanis rendben van, hogy a komplett palettát villanyosítja egy gyártó záros határidőn belül, ám ez az eladások visszaesésével járhat, ha nincs megfelelő töltőhálózat az autók ellátásához. Mert hát miért is szívatná meg magát az egyszeri tulajdonos azzal, hogy rengeteg időt öl szabad töltő keresésébe, mikor egy benzines vagy dízel autót pár perc alatt tele tankolhat szinte bárhol.

A lényeg, hogy a németek most bejelentették, hogy mintegy 250 millió eurót különítettek el a fejlett töltőhálózat kiépítésére Európán belül, melynek keretében a tervek szerint nem kevesebb mint 36 ezer új ilyen eszköz kerül kihelyezésre 2015-ig.

Impozáns adat, viszont csalóka lehet, hogy ezek nagy része a megrendelőkhöz kerül, azaz az elektromos Volkswagenek mellé mintegy opciós felszereltségként kínálják majd az otthoni töltőberendezés felszerelését. Ezt a gyáriak azzal magyarázták, hogy jelenleg is a döntő többség otthon oldja meg ezt a feladatot és a későbbiekben is ez lesz a legkényelmesebb módja ennek. Természetesen a legtöbb kereskedés is kap az eszközökből és az utcára is telepítenek ki szép számmal, ez utóbbiak főleg az autópályák környékén lesznek megtalálhatóak.