A Smart eddig a parányi városi járgányairól volt híres, ám a kínai óriás Geely-vel összefogva megalkották az első SUV modelljüket is, mellyel egyszerre próbálnak szerencsét az európai és az ázsiai piacon.
A Smart eddig a parányi városi járgányairól volt híres, ám a kínai óriás Geely-vel összefogva megalkották az első SUV modelljüket is, mellyel egyszerre próbálnak szerencsét az európai és az ázsiai piacon.
Kínában nem újdonság a Dongfeng által forgalmazott Seres SF5 modell, hiszen ott már 2019-ben bemutatkozott a hibrid és elektromos formában elérhető SUV. Európában viszont még nem igazán találkozhattunk vele, de ez fog megváltozni 2023-ban.
A Brüsszeli Autószalonon élőben is megmutatta magát a Lotus következő nagy dobása, az Eletre. Ráadásul nem is akárhogyan, hanem mindjárt a legerősebb, R változatot hozták el a gyáriak.
Ahogyan minden évben, az Euro NCAP idén is összesítette a tavalyi év törésteszt eredményeit. A Hyundai új elektromosa lett a legbiztonságosabb a nagyméretű családi kategóriában.
A Mercedes az elektromos paletta felépítéséhez hozta létre az EQ márkanevet. Belső informátorok szerint azonban a jövőben nem lesz már szükség rá, így már jövőre elkezdődhet szépen lassan a megjelölés elhagyása.
A Hyundai Mobis még 2021-ben mutatta be azt a technológiát, mely lehetővé teszi a kerekek teljes kifordítását akár külön-külön is. A technológia azóta sokat fejlődött, most pedig egy Ioniq 5 prototípuson is megmutatták használat közben.
A BMW i4, i7 és az iX is érintett abban a visszahívási kampányban, mely mintegy 14 ezer autót érint. Az elektromos bajorok egyszerűen hajtás nélkül maradhatnak egy szoftveres hiba miatt.
Hamarosan riválist kaphat a Ford F-150 Lightning és a Rivian R1-T. A Ram ugyanis bemutatta tanulmány szinten a saját elektromos elképzelését, mely közel sem visszafogott technikai tudás terén sem. A középkonzolból kivehető tablet és a tulajt követő önvezetés csak pár apróság, amit most megmutattak a gyáriak.
A Honda és a Sony együttműködése nem mostanság kezdődött, viszont most értünk el oda, hogy ebből a kapcsolatból kezd körvonalazódni egy új márka. Ez az Afeela, melynek első modellje már 2026-ban megérkezhet a kereskedésekbe.
Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a BMW Dee néven fejleszti azt a rendszert, amely szerinte meghatározza a jövő autózását. Most egy komplett tanulmányt mutattak be, mely megmagyarázza azt is, hogy honnan is ered a Dee jelölés.