hirdetés

Herbert Diess nem fél az Apple elektromos autójától

A Volkswagen első embere szerint a régi nagy gyártóknak nem kell tartaniuk az Apple elektromos autók szegmensében várható szereplésétől, hiszen nem lehet egyik napról a másikra átformálni a piacot.

Már egy ideje tudni lehet, hogy a telefonjaival és a számítástechnikai eszközeivel a világ egyik legnagyobb cégévé magát kinövő Apple pár év múlva belép az elektromos autók piacára is. A fejlesztések már elindultak, ám autóipari partnert eddig nem igazán találtak ehhez maguknak hivatalosan az „almások”. Persze, ami késik, nem múlik, az Apple vezetése teljesen biztos benne, hogy pár éven belül ők is elektromos autót tudnak majd kínálni a vásárlóknak.

Felmerül viszont a kérdés, hogy vajon ez hogyan érinti majd a már meglévő piaci szereplőket? Egyes elemzések szerint ez a húzás alapvetően formálja majd át az erőviszonyokat a szegmensben, míg mások nem igazán hiszik, hogy bármin is változtatna plusz egy „versenyző”, még akkor is, ha az a világ egyik legnagyobb techipari szereplője lesz.

Az utóbbi csoportot erősíti Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója is, aki egy a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeiting újságnak adott interjújában kifejtette, hogy ők nem félnek attól, hogy az Apple is megjelenik majd a piacon pár éven belül. „Az autóipar nem olyan, mint a tech szektor, itt nem lehet egyetlen csapással átformálni a dolgokat. Ezt az Apple sem fogja tudni megcsinálni egyik napról a másikra”- hangzott a VW vezér kijelentése.

Diess azt is elmondta, hogy nem lepődik meg azon, hogy az amerikai cégóriás az elektromos autózásban is ki szeretné próbálni magát, hiszen évek óta foglalkoznak autóipari szoftver fejlesztésekkel és akkumulátor technikákkal, azaz a meglévő tudást már csak át kell ültetniük egy négykerekűbe.