hirdetés

Hidrogénes hajtással kísérletezik a Karma

A Fisker hamvaiből feltámadó karma Automotives is a jövő alternatív hajtásán dolgozik. Szerintük a hidrogénes megoldás lehet jó, persze egy kicsit tovább gondolva annál, mint ahogy a legtöbb gyártó alkalmazza a technológiát.

Ugyan a Fisker márka hivatalosan 2014-ben csődbe ment, ám azt kevesen tudják, hogy a hamvaiból megszületett a Karma Automotive. A srácok igazán nagy dobást még nem tudtak felmutatni, de gőzerővel kísérleteznek és fejlesztenek. Újabban például hidrogénes hajtással.

A Blue World Technology céggel összeállva a gyártó ráadásul nem az eddig ismert módon képzeli el a dolgot, hanem az elektromos áramot termelő hidrogént menet közben állítanák elő az autóban. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a jelenlegi tervek szerint a felhasználónak metanolt kell majd tankolnia, ami kémiai úton hidrogént termel, a többit meg már ismerjük.

Jelenleg még kezdeti stádiumról beszélnek az érintett felek, azaz annak a feltérképezése zajlik, hogy egyáltalán alkalmas-e ez a technológia a leendő személy- és tehergépjáműveik hajtására. Bővebben a tesztelés megkezdése után kapunk majd információkat, amire 2-3 hónap múlva számíthatunk a gyári kommunikáció szerint.