
Az angol múlttal és kínai tulajdonossal rendelkező MG eddig sem idegenkedett az elektromos autózás világától, most viszont egy kicsit sportosabbra vették a témát az új roadster koncepciójukal.
Az angol múlttal és kínai tulajdonossal rendelkező MG eddig sem idegenkedett az elektromos autózás világától, most viszont egy kicsit sportosabbra vették a témát az új roadster koncepciójukal.
A Jeep már gőzerővel készülődik az idei Easter Safari rendezvényre, ahol a hagyományokhoz híven, megint új koncepciókkal találkozhat a nagyközönség. Na jó, közönség nem lesz, tanulmány modellek viszont igen!
Egyelőre csak tanulmány szinten mutatkozott be a Bigster, ám pár éven belül széria modell is lesz belőle, avagy felfelé bővíti a palettáját a Dacia.
A Kiger Concept egy később ténylegesen sorozatgyártásba kerülő modell előfutára, mellyel először Indiában próbálnak szerencsét a franciák, majd jöhet a globális forgalmazás is.
Az Audi igencsak múltba merengős kedvében van mostanság, ami érthető is, hiszen idén 40 éves a legendás Quattro hajtásuk. A 40 darabos példányszámban készülő ünnepi TT RS után most bemutattak egy tanulmányt is, RS6 alapokon.
Különös, ám mégis praktikus belső kialakítást védetett le a Volvo, melynek szabadalmi képei most napvilágra kerültek. Az önvezető autóknál lehet hasznos a műszerfalon mozgatható kormány elképzelése.
Zöld utat kapott a tavaly bemutatott, a variálhatóságával a tömegből kimagasló Fiat Centoventi tanulmány.
Persze, az már megszokott, hogy bizonyos piacokon ugyan azt a modellt meg lehet vásárolni normál és hosszított kivitelben. Na de mi van akkor, ha egyszerre kapod meg a kettőt? Ezt mutatja be a Renault új elektromos tanulmánya.
A Polestar idén sem hagyja újdonság nélkül az elektromos autózás rajongóit Genfben. Érkezik a tanulmány, mely a márka új arculatát hivatott bemutatni.
Számos újdonságot mutat be a Renault csoport a Genfi Autószalonon, ám a legérdekesebb talán az a két autó, amiről még jelenleg a legkevesebbet tudunk.