A Jeep is kihúzta a méregfogát az 1,2-es motornak,
A Jeep is kihúzta a méregfogát az 1,2-es motornak,
A Jeep hivatalosan is megerősítette, hogy visszatér a Cherokee név a kínálatba. A modell gyártását 2023-ban állították le, de a márka már akkor is jelezte, hogy a történet nem ért véget végleg. Most pedig képekkel és egy rövid videóval betekintést engedtek az új generáció megjelenésébe.
Láthattunk már gyártói próbálkozásokat kimondottan városi használatra szánt extra keskeny személygépjárművekkel, de amit Marokkóban sikerült lencsevégre kapni, arra nem igazán voltunk felkészülve. Egy olyan Jeep Wranglerről van szó, mely alig szélesebb egy motorkerékpárnál.
A Jeep megerősítette, hogy ők is belekóstolnak a 20 ezer eurós ársávba egy elektromos autóval. Mi lesz ez? A Renegade következő generációja, valószínűleg Citroen alapokon.
A Jeep sem akar kimaradni a kijelzők számával versengésből az új elektromos modelljével. A Wagoneer S műszerfalán nem kevesebb, mint négy darab képernyő lesz.
A Jeep idén ősszel kibővíti a palettáját. A Wagoneer S egy nem feltétlenül terepre szánt elektromos modell lesz 600 lóerőnyi teljesítménnyel és világító hűtőráccsal.
A Jeep hivatalosan is bejelentette, hogy kivezeti az európai piacról a Gladiator modellt, azaz a FarOut Final Edition kifutásával három év után nálunk véget ér a pickup pályafutása.
Amerikában Jeep nem nézte jó szemmel, hogy a Mahindra egy klasszikus hasonmással lépett a piacra. Meg is kezdődött a pereskedés, ami most ért véget. A Stellantis nem tehet semmit, továbbra is maradhat a piacon a Roxor.
A Jeep hangulatos bemutató keretein belül leplezte le a hazai közönségnek a Jeep Avengert. Az Év Autója díj nyertese már hivatalos magyar árazással is rendelkezik.
Nagyméretű visszahívást jelentett be a Stellantis a Jeep Wrangler 4xe, azaz a hibrid változatokra. A hivatalos információk szerint egyre gyakoribb, hogy menet közben egyszerűen leáll a motor. Két balesetről és kétszáz reklamációról tud a gyártó.