hirdetés

Jöhet az elektromos Bentley

A Bentley megerősítette, hogy már tervezik a márka első elektromos modelljét. Egyelőre nem derült ki, hogy sportkocsiban vagy SUV modellben gondolkodnak.

A Bentley világában is úgy néz ki, hogy beköszönt az elektromos korszak, ráadásul hamarabb, mint gondolnánk. Wolfgang Durheimer, a márka leköszönő igazgatója ugyanis kijelentette, hogy a Bentayga már megáll a saját lábán, így ideje a jövőbeli tervekkel foglalkozniuk.

„A Volkswagen csoporton belül a Bentley jelenleg a legrosszabb károsanyag-kibocsátással rendelkező márka, így drasztikusan át kell gondolni a jövőt”- mondta a vezér. De merre is visz a jövő? Természetesen az elektromos hajtásláncok irányába.

Elhangzott, hogy jelenleg a döntési stádiumban van az ügy, azaz nem tudni, hogy sportmodellre, vagy esetleg egy újabb SUV variánsra esik a döntés, ám 2025 előtt mindenképp szeretnék bemutatni az első villanyos Bentley modellt.

Természetesen nem a semmiből jött az elektromos Bentley ötlete, hiszen már tavaly elektromos koncepciót mutatott be a márka a Genfi Autószalonon EXP 12 Speed 6e néven.