hirdetés

Jön a Tesla kamionja

Jövőre mutathatja be a Tesla következő nagy dobását: egy fejlett önvezérlő rendszerrel rendelkező, elektromos hajtású kamiont 500 kilométeres hatótávval.

A Tesla kamionjának első képét Elon Musk cégvezér tette közzé egy korábbi interjúja során. A Reuters hírügynökség most arról számolt be bennfentes információkra hivatkozva, hogy a tervezett teherautó várhatóan 500 kilométert lesz képes megtenni egyetlen töltéssel – méghozzá több tonna rakománnyal együtt. Musk korábban azt mondta: ő már vezette is az egyelőre szupertitkos projekt keretében fejlesztett járművet, amely szerinte „sportkocsikhoz hasonlóan” viselkedik az úton. Könnyű kezelhetősége ellenére a Tesla vontatója az elérhető legmagasabb fejlettségi szintú önvezérlő rendszert kapja majd meg, így tulajdonképpen szinte csak biztonsági okokból kell bele sofőr.

Az egyetlen, eddig közétett kép még nem árul el sokat a vontató dizájnjáról – csak annyi látszik belőle biztosan, hogy az is megkapja majd a márka személyautóit is jellemző L-alakú nappali menetfényeket. Az is jól látszik, hogy az aerodinamikának nagy fontosságot szenteltek a tervezők, hiszen a kamion olyan áramvonalasnak tűnik, mintha egy sci-fiből termett volna itt.

A hatalmas vontatón kívül a Tesla egy sor haszonjármű piacra dobását tervezi a következő években, köztük egy minibuszt, egy pick-upot és egy kisáruszálllító furgont.