hirdetés

Késik az elektromos Ford Mustang piaci bevezetése

Mint megannyi gyártó, a Ford is megcsúszott bizony az eredeti tervekhez képest a koronavírus okozta leállások miatt. Az elektromos Mustang Mach-E csak jövőre érkezik meg Európába.

Sorra jelentik be a gyártók az eredetileg tervezett piaci bevezetésekhez fűződő csúszásokat. Ez érthető is, hiszen a koronavírus járvány miatt hetekig állt globális szinten az autóipar, egy ekkora kiesés után pedig nehéz magára találnia még a legnagyobb márkáknak is.

Most a Ford jelentette be, hogy az elektromos Mustang Mach-E modellek kiszállítása a vártnál később kezdődik meg, ami főleg az európai vásárlókat érinti látványosan. A gyártó ugyanis először az amerikai megrendeléseket teljesíti, majd utána jöhetnek a világ többi pontjára szánt példányok is.

Az eredeti ütemterv szerint Hollandiába, Angliába és Franciaországba még idén év végén megérkeztek volna az első autók, de az előrendelőket most egy e-mailben értesítették, hogy 2021 első negyedévénél hamarabb nem igazán számíthatnak a villanyos Mustang-ra.