hirdetés

Kigyulladó I-Pace modellek miatt vizsgálódik a Jaguar

Bár korábban már volt egy komoly visszahívása a Jaguar I-Pace elektromos SUV-nak, nagyon úgy tűnik, hogy még mindig fennáll a tűzveszélyesség a túlhevülő akkumulátor miatt. A gyártó azt tanácsolja, hogy a probléma megoldásáig ne parkoljanak garázsban a tulajdonosok, illetve korlátozzák az akkumulátor tölthetőségét 80 százalékra.

A Jaguar az I-Pace modellre nem is olyan régen írt ki visszahívást tűzveszélyesség miatt, aminek a keretein belül némi szoftveres módosítással oldotta meg a problémát a gyártó. Most úgy tűnik, hogy mégsem sikerült teljesen elhárítani a veszélyt, ugyanis a frissítés után újabb három példány gyulladt ki Amerikában az akkumulátor túlhevülése miatt.

Éppen ezért a Jaguar újra elővette az ügyet és vizsgálatokba kezdett. A jelek szerint a túlhevülés megakadályozására megírt szoftverben lehetnek hibák, így a közlemény szerint első körben most erre koncentrálnak a fejlesztők. Addig is a gyártó azt tanácsolja az I-Pace tulajdonosoknak, hogy csak a szabadban parkoljanak, illetve töltsék le azt a szoftvert, mely 80 százaléknál korlátozza az akkumulátorok tölthetőségét.

A probléma az első felmérés szerint összesen 2760 darab 2018 után legyártott autót érinthet.

forrás: Carscoops