
Két újdonsággal állt elő a Mitsubishi a Los Angeles-i Autószalonon, a Space Star és az ASX modellfrissített kiadása később az európai piacon is megjelenhet.
Két újdonsággal állt elő a Mitsubishi a Los Angeles-i Autószalonon, a Space Star és az ASX modellfrissített kiadása később az európai piacon is megjelenhet.
Egy kifejezetten a kínai piac igényeihez igazodó kiadást készített a Citroen a DS4-ből. A 4S változat a jövő év második felében kerül majd forgalomba.
Jövőre mutatkozik be a Kia vadonatúj crossovere, a Niro, amely eleinte csak hibrid változatban lesz majd kapható.
Az Európában már jószerivel elfelejtett Datsun márkanéven mutatta be Go névre keresztelt crossover-tanulmányát a Renault-Nissan csoport.
A német konszern nemrégiben bejelentette: jelentősen szélesíteni és színesíteni szeretnék szabadidőautó-kínálatukat. E törekvés jegyében érkezik hamarosan a Tiguan R.
Még sportosabbra veszi a figurát a Mazda, hiszen a jelenlegi szabadidő-terepjárói mellé egy kupés vonalvezetésű tanulmányt állít ki a Frankfurti Autószalonon.