hirdetés

Konferenciabeszélgetéssel bővül a Tesla repertoárja

A Zoom fejlesztői jelentették be, hogy az újabb Tesla modellekben is elérhető lesz a sokak által használt konferenciabeszélgetésekre kihegyezett program, természetesen csak álló helyzetben.

A pandémiás időszak talán legszembetűnőbb hozadéka, hogy sokan ismerkedtek meg különböző konferenciabeszélgetés programokkal. Ezek közül talán a Zoom a legismertebb, mely könnyű használatával és sokrétűségével lopta be magát az emberek szívébe.

Most kiderült, hogy a Zoom megtalálható lesz a Tesla legújabb modelljeiben is. Érdekes módon ezt nem Elon Musk jelentette be, hanem a program termékmenedzsere, Natasha Walia.

A fejleményben egyedül az a meglepő, hogy eddig kellett várni a funkció megérkezéséhez, hiszen a Tesla is már régóta tervezi, hogy konferenciákat is le lehessen bonyolítani az autóiban. A híváshoz adott a visszapillantó aljára szerelt kamera, mely alapesetben a sofőr megfigyelésére és elemzésére hivatott koncentrálni a gyáriak elmondása szerint.

Pontos dátum a Tesla-Zoom házasságra egyelőre nem látott napvilágot, egy fontos kérdés viszont azonnal tisztázódott: a Zoom csak álló helyzetben lesz használható, hogy az menet közben ne tudja elterelni a sofőr figyelmét.