hirdetés

Lopakodik a Skoda medvéje

Néhány hónappal a hivatalos bemutató és fél évvel a forgalmazás megkezdése előtt a szaksajtó képviselői már testközelből is megcsodálhatták a Skoda első SUV-ját, a Kodiaqot, amely szép lassan, hírről-hírre lopakodik.

A névválasztás nem véletlen: a hatalmas észak-amerikai medvefajtáról elnevezett terepes Skoda ugyanis meglehetősen méretes lett: 4,7 méteres hosszával alapból ugyan ötülésesként rendelhető, de két plusz üléssel szerelt változat is lesz belőle. Ez is sejteti, hogy a csomagtere is hatalmas lehet: a második üléssor ledöntésével több mint két köbméteres, sima padlójú rakodóhelyet kapunk. A pontosan 2065 literes poggyásztér a legnagyobb a középkategóriás crossoverek kategóriájában. A motorválaszték két dízelből és két benzinesből áll majd, az alap az 1,4 literes TSI benzines lesz, míg a csúcs a 180 lóerős, kétliteres, turbós benzines. Az erőátvitelről hatsebességes kézi vagy dupla kuplungos DSG automata gondoskodik. A Kodiaq alapértelmezett verzióban elsőkerékhajtással rendelkezik, de rendelhető belőle elektronikus kapcsolású 4×4-es kivitel is. Természetesen elektronikai kütyük terén sem hiányzik majd belőle semmi: az érintőképernyős infotainment rendszer alap, ehhez Apple CarPlay, Android Auto és MirrorLink kapcsolódhat.