A Citroen megkezdte a Genfi Autószalonon bemutatásra kerülő újdonsága beharangozását. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy egy olcsó elektromos lesz.
A Citroen megkezdte a Genfi Autószalonon bemutatásra kerülő újdonsága beharangozását. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy egy olcsó elektromos lesz.
A Peugeot 508 és a 3008 után a Citroen C5 Aircross is megkapta a PSA hibrid rendszerét, mely ebben az esetben is új csúcsmodellt jelent a kínálatban.
A Citroen 19-19 a gyártó 100 éves múltja előtt tiszteleg, ám közben a jövő technikáját hivatott bemutatni. Itt az elektromos autó 800 kilométeres hatótávval.
A jövő technológiáját úgy mutatja be a Citroen egy hónap múlva, hogy közben a múlt előtt is tiszteleg. Egy elektromos önvezető tanulmányt fognak bemutatni, melynek most még csak az emblémáját mutatják meg.
A nagyobb autókat, de akár a tömegközlekedést is kiválthatja a városokban a Citroen elektromos tanulmánya. Bárki vezethetné, aki elmúlt 16 éves.
A minden évben megtartott InterClassics Maastricht kiállítás a veterános élet egyik legfontosabb mozzanata. Na innen sikerült a magyar srácoknak elhozni a legszebben restaurált autó díjat.
Látványosan átfaragta és részben légrugós felfüggesztéssel látta el a C4 Cactust a Citroen. A 2018-as modell azt a feladatot kapta, hogy tartson ki, amíg megérkezik az alapmodell utódja. A C4-est ugyanis év végén leveszik a gyártási programról.
Viszlát oldalsó műanyag dobozok! Az első kémfotók tanúsága szerint a Citroen C4 Cactus következő generációján már nem lesznek rajta a modell arculatát meghatározó elemek.
A használt piac legjobb vételei közé sorolhatjuk a maga kategóriájában a Citroen C5-öst. Motorjai takarékosak és elnyűhetetlenek, helykínálata pazar, utazási komfortja kiemelkedő, ára viszont meg sem közelíti számos hasonló korú vetélytársáét. Felejtsük el azt a sztereotípiát, hogy a francia kocsikkal sok a gond, nézzünk meg nyugodtan egyet belőlük. Valószínűleg kellemesen fogunk csalódni.
A múlt héten már megcsodálhattuk egy kínai maketten, most pedig közzétette az első hivatalos képeket is a Citroen a C3 Picassót leváltó Aircrossról.