A Honda két fontos SUV modellt hozott idén a Párizsi Autószalonra. Hibridként is bemutatkozott az új CR-V, illetve látványosan felfrissült a HR-V is.
A Honda két fontos SUV modellt hozott idén a Párizsi Autószalonra. Hibridként is bemutatkozott az új CR-V, illetve látványosan felfrissült a HR-V is.
Egyszerre tér vissza a gyökereihez és készül a jövő kihívásaira a Honda azzal a sportos, elektromos hajtású kiskocsival, amelyet a tervek szerint 2020-tól gyártanának.
A közeli tervekben nem szerepel ugyan, de a Honda vezetője szerint nem kizárt, hogy hamarosan fontolóra veszik az S2000-es sorozat újjáélesztését.
A mióta az NSX új szériáját bemutatták, azóta találgatják a márka rajongói, hogy készül-e majd egy „bébi” változat is a sportkocsiból. Nos, erre most megcsillant némi remény.
Új, nyújtott tengelytávú „limuzin” változatot kínál Kínának az Accordból a Honda.
Alaposan átszabta a Honda az Egyesült Államokban Acura RLX néven forgalmazott, Európában Legend néven ismert csúcsmodelljét.
Hiába néz ki nagyon jól, csak a japán vásárlók választhatják majd a Honda Jazz terepesített változatát – pedig Európában is ez a divat.
Nálunk egy ideje már nem kapható a CR-Z, és hamarosan a Honda hibrid sportkupéjának gyártása is befejeződik, most jött ki ugyanis a limitált búcsúszéria.
Nem árt sietniük azoknak a Honda-rajongóknak, akik még a benzinmotorok hívei. A japán gyártó ugyanis a napokban arra célzott, hogy a következő generációs NSX már tisztán elektromos hajtású lesz.
Ilyenkor, az első napsugarak ragyogására nem csak a virágok nyílnak ki, hanem gyakran az autók is. Minden valamirevaló autónepper tudja, hogy kabriót eladni csakis tavasszal lehet – hiszen ilyenkor vágyik rá mindenki. A piac egyik legvonzóbb (és egyben egyik legolcsóbb) modellje az MG roadstere, amelyet eleinte F, később TF néven forgalmaztak. Vajon megéri az árát? Ennek nyomoztunk utána.