A Skoda a Genfi Autószalonon leplezi le a Skoda Octavia RS legújabb generációját. Már azt is tudni lehet, hogy milyen teljesítményt tud majd leadni a hibrid hajtáslánccal.
A Skoda a Genfi Autószalonon leplezi le a Skoda Octavia RS legújabb generációját. Már azt is tudni lehet, hogy milyen teljesítményt tud majd leadni a hibrid hajtáslánccal.
Korábban felröppent a hír, hogy a Mercedes az akkumulátor ellátás hiánya miatt nem tudja megkezdeni az EQC modellek tervezett idei értékesítését. A németek viszont most ezt megcáfolták.
A Mazda tovább gondolta a Skyactiv-G hibrid hajtásláncot, ami most már 150 lóerős kivitelben is elérhető a 3-as és CX-30-as szériához.
A Kia Indiában, az Auto Expo keretein belül mutatja meg először a legújabb tanulmányát, mely egy új kompakt crossover előhírnöke lesz.
A Suzuki, vagyis egyelőre a Maruti legújabb tanulmánya egy elektromos SUV, melynek széria változata az indiai piacon mutatkozik be először.
Nagyon sokan várták már epekedve, hogy kiderüljön, tényleg olyan menő, kőkemény és dobozszerű formát kap-e majd a Ford legendás szabadidőautójának reinkarnációja, mint amit a tavaly megszellőztetett tanulmánynál láthattunk.
Amióta a Honda bemutatta a kis „e” elektromos városi járgányt egy kérdés foglalkoztatja a rajongókat: beleférhet-e a Tpye-R klubba? Most egy gyári képviselő válaszolt erre.
Európában először Spanyolországban mutatta meg magát élesben a Nissan elektromos versenyautója, a Leaf RC Nismo.
A Supra visszatérése az autóipar egyik legfontosabb momentuma volt tavaly. A sztorinak azonban még nincs vége, a BMW alapokra felépített Toyotát folyamatosan reszelgeti a gyártó. Most lefelé bővítették a palettát.
Minden eddiginél több elektromos autót értékesített a Renault a 2019-es évben. És még gyakorlatilag el sem rajtolt az E-Tech modellcsalád, ami még tovább növelheti a villanyos értékesítéseket.