hirdetés

Megnyitott a Tesla gigagyára

Bár részben már működött, hivatalosan ma helyezték üzembe és mutatták be a Tesla nevadai gigagyárát, amely az egész autóipar legtrendibb és legmodernebb egysége.

Gyémánt alakú és hajszál pontosan észak felé van tájolva a Tesla nevadai gigagyára. Az amerikai termelő üzem jórészt megújuló energiaforrásokból fedezi saját szükségletét. Tetejét napelemek alkotják, de saját szélerőműve és geotermikus energiaforrása is van. Mindennek köszönhetően a Tesla azzal dicsekedhet, hogy a hivatalosan is Gigagyárnak nevezett üzem a legkisebb hatást gyakorolja a környezetre és a legkisebb az energiafogyasztása. A hatalmas létesítményben nem csak a márka modelljei készülnek, hanem rengeteg akkumulátor is: a cégvezető Elon Musk szerint annyi cellát állítanak elő náluk, mint a világ többi autóipari létesítményében összesen. Ennek azért van jelentősége, mert minél nagyobb szériában készülnek az energiatároló egységek, fajlagosan annál olcsóbb lehet a jövőben az áruk. Márpedig (mint megnyitóbeszédében Musk hangsúlyozta), a Tesla végső célja az, hogy megfizethető árú környezetbarát elektromos autót állítson elő a világ minden piaca számára. Éppen ezzel a céllal összefüggésben vizsgálják, hová telepítsenek még hasonló gyárakat. A helyszínek közelebbi megnevezése nélkül Musk Kína és India mellett egy európai termelőegységről beszélt. A gyár a látogatók előtt is nyitva áll, Musk szerint nem csak meg lehet nézni, hanem kifejezetten érdemes is, hiszen a létesítmény remekül példázza, mennyire hatékony és környezetbarát is lehet egy ipari létesítmény.