hirdetés

Mercedes gyárat avatott Putyin Moszkva mellett

A Mercedes megnyitotta az első oroszországi gyárát, melyben kimondottan a helyi piac számára készítenek majd luxusmodelleket.

A Mercedes a történetében először nyitott gyárat Oroszországban. Persze, ez csak első nekifutásra meglepő, hiszen a német márka egyik legerősebb piaca az orosz, így logikus döntés a helyi piacra szánt modelleket ott legyártani.

Bizony, a Moszkvától 40 kilométerre létesített komplexum kimondottan az orosz piacra, annak az igényei szerint gyárt majd luxusautókat, azaz innen nem importálnak egy járművet sem a gyáriak tovább. A gyártást először az E-osztály különféle változataival indították el, ám a későbbiekben az S-osztály és az SUV modellek is itt készülnek majd.

A megnyitón Vlagyimir Putyin mellet a Mercedes vezérigazgatója, Dieter Zetsche is részt vett.