Nem hallotta a motorzajtól a mentőt, perel egy Aston Martin tulaj

Hiába a 3 millió eurós vételár, az Aston Martin csúcsmodellje, a Valkyrie egy német vásárló számára hamar kiábrándulás lett: műszaki hibák sorozata, egy majdnem tragikus incidens és egy per is színesíti az eddigi tulajdonosi tapasztalatokat.

A Valkyrie modellel az Aston Martin célja az volt, hogy a Forma–1 világát egy utcai autó formájában hozza el a kiváltságos vásárlóknak. A Cosworth által fejlesztett, 11 ezres fordulatszámig pörgő, hibrid rásegítéses V12-es motor 1160 lóerőt szabadít az aszfaltra – de ez a teljesítmény komoly kompromisszumokkal is jár. A jármű ugyanis olyan hangos, hogy a sofőrnek kötelező speciális fejhallgatót viselnie, amely külső mikrofonokkal érzékeli a környezet hangjait, például szirénákat vagy kürtöket – így próbálják ellensúlyozni az extrém zajszintet. Csakhogy ez a rendszer is meghibásodhat.

A német Handelsblatt lapnak nyilatkozó „Kunze” álnevű tulajdonos – aki 3 millió euróért vásárolta az autót 2022 februárjában – elmondása szerint 2024 augusztusában majdnem karambolozott egy mentőautóval, mert a zajszűrő rendszer nem működött. Bár a mentő szirénázott, ő semmit sem hallott a motor ordításától, és csak a mentő sofőrje tudta elkerülni a tragédiát. Az eset után azonnal jogi lépéseket tett.

A probléma nem volt egyedi: már az első néhány száz kilométeren több figyelmeztető lámpa is felvillant, és a nagyfeszültségű hibrid rendszer is meghibásodott. Ahelyett, hogy az Autobahnon élvezte volna az autót, a Valkyrie hamar szervizbe került. A tulajdonos szerint a minőség elfogadhatatlan, különösen egy ilyen árú autónál.

A perben az is szerepel, hogy az autó „Rocket Locker” nevű rendszere – amely a hidraulikus futómű süllyedését akadályozná meg – szervizelés során ki lett iktatva, ráadásul erről nem is értesítették a tulajdonost. A szállítás közbeni sérülések és további meghibásodások csak tetézték a problémát. A tulajdonos megelégelte a dolgokat és arra kérte a gyártót, hogy vásárolja vissza tőle az autót.

Az Aston Martin elutasította a visszavásárlást, álláspontja szerint ugyanis hibátlan járművet szállított le. A gyártó azt is jelezte: ha vissza is venné az autót, a 441 kilométer futásteljesítmény miatt érezhetően kevesebbet adna érte. A brit márka szerint egyébként sem jellemző, hogy a tulajdonosok sokat mennének a Valkyrie-vel – évente átlagosan 300-1000 km közötti futás jellemző. A cég arra is kitért, hogy a „Rocket Locker” leállását nem rendszerhiba, hanem a tulajdonos hibás kerékcseréje okozhatta, mivel saját maga cserélte le a kerekeket egy tőlük vásárolt emelőkészlettel.

A per jelenleg az aacheni bíróságon zajlik, de az Aston Martin megpróbálta áttenni a pert az Egyesült Királyságba, ahol a jármű készült – a vásárlási szerződés szerint ugyanis ott lenne illetékes a bíróság. Az uniós fogyasztóvédelmi szabályok azonban lehetővé teszik, hogy az ügyet Németországban tárgyalják.

A bíróság egyezséget javasolt, de a tulajdonos elutasította: „Nem autókról akarok vitázni, csak élvezni őket” – mondta. Az ügy következő szakaszában hat hét áll rendelkezésre a további beadványok benyújtására.