hirdetés

Pár éven belül a hibrid technológia lényegesen olcsóbbá válását ígéri a Renault vezérigazgatója

A Renault még csak nemrég vezette be a saját hibrid hajtási rendszerét, de Luca de Meo vezérigazgató szerint az e-tech technológia már most az élvonalba repíti a franciákat hibridezés terén.

A Renault vezérigazgatója, Luca de Meo jelentette be, hogy lényegében a hibrid rendszerek élvonalába tartozik az általuk nemrég bevezetett e-tech benzin-elektromos technológia. Ezt az után merte kijelenteni saját elmondása szerint, miután szétbontottak és alaposan megvizsgáltak egy Toyota hibrid hajtást. Miért pont Toyota? Mert a japánok számítanak ezen a fronton a legrégebbi és egyben legfontosabb harcosnak.

Szóval szétkaptak a Renault mérnökei egy Toyota hajtásláncot és alaposan meglepődtek a vezér sztorija szerint, mert amit ott találtak az nem csak technológia szempontjából egyezik meg majdnem az általuk használt megoldással, hanem a felhasznált alkatrészek költsége is megegyezik a Renault e-tech részegységeivel.

“Költségek tekintetében már ott tudunk lenni, mint a Toyota”- jelentette ki büszkén a vezérigazgató, majd hozzátette azt is, hogy ezzel a fejlesztési lendülettel nemsokára árban és használati értékben már alá is tudnak majd licitálni a konkurenseknek, ezzel pedig kiküszöbölhető a hibrid járművek egyik legnagyobb negatívuma, a magas árszint.

Na de hogy lehetséges az, hogy a Renault gyakorlatilag elsőre össze tudott hozni egy Toyota szintű hibrid hajtást, míg az utóbbinak több mint 20 év kellett ehhez? Először is úttörönek lenni mindig nehezebb, a fejlesztési folyamat az elején még kimondottan lassú. A második ok pedig nem más, mint a Renault Forma 1-es jelenléte, hiszen a franciák lényegében már 10 éve csiszolgatják a technológiájukat úgy, hogy az a „száguldó cirkusz” igényeinek és követelményeinek is megfeleljen. Ha pedig valaki rengeteg pénzt öl a világ legkomolyabb motorsportjába, az előbb-utóbb meg fog látszani az utcai fejlesztések és technológiák terén is.