hirdetés

Reformot hirdetett a Honda vezetője: a kevesebb néha több

A Honda vezetése megelégelte az elmúlt évek botlásait, így maga Takahiro Hachigo elnök vezérigazgató jelentett be drasztikus változásokat. Az új irány: egyszerűsödni kell.

A Honda egy konferencia keretein belül leplezte le új üzleti modelljét. Takahiro Hachigo, a márka vezetője nem kertelt sokat, nemes egyszerűséggel kihirdette a drasztikus változásokat.

Az alap kiinduló pont az volt, hogy a Hondának ismét látványos nyereséget kell termelnie. Ez Hachigo szerint lehetetlen, amíg ennyi regionális modellt gyártanak, illetve a globális típusok modellváltozatait is visszább kell fogni. A jövőben tehát jóval kevesebb modell kerül majd forgalomba, legfőképpen az elszigetelt piacokra gyártott típusok tűnhetnek el.

Az egyszerűbb megoldások mellett is állást foglalt a vezér. Ennek értelmében a beszállítóktól jóval kevesebb egyedi és bonyolult alkatrészt fognak berendelni, igyekeznek majd a legtöbb dolgot univerzális módon, több típusnál is felhasználni.

„Ezek a lépések elengedhetetlenek, hogy a márka függetlenül meg tudjon maradni még legalább 10-15 évig” – kommentálta az elhangzott bejelentést egy Honda elnökségi tag a konferencia végén.