
Egy ideje már hallani, hogy készül, most viszont tényleg itt van és kézzel fogható az elektromos Renault Zoe versenyautó.
Egy ideje már hallani, hogy készül, most viszont tényleg itt van és kézzel fogható az elektromos Renault Zoe versenyautó.
A franciák nagy múlttal rendelkeznek a Le Mans-i 24 órás versenyeken, ám 2012 óta nem láthattunk száguldó oroszlánt a neves versenyen. Ez változik meg pár éven belül.
Ferenc pápa nyíltan nem kér a túlzott csillogásból és ez a hivatali autóin is tetten érhető. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a szentatya újabban egy Dacia Dusterből integet a hívők tömegének.
A Tesla pickup bemutatóját még mindig nem heverte ki a világ. Nem csak a betört törhetetlen üveggel sokkolta Elon Musk a közönséget, hanem bizony a Cybertruck formáját is szokni kell még. Kivéve, ha LEGO mániás vagy, mert akkor nyert ügyed van.
Alig mutatták be a Corsa jelenlegi generációját, máris a következő felvonásról szólnak a hírek. Kiderült ugyanis, hogy 2025-ben érkezik a hatodik generáció, ráadásul csak elektromos hajtással.
Szépen lassan leáll a Volkswagen a belsőégésű motorral szerelt gyári versenyautók gyártásával, a jövőben ugyanis csak elektromos pályagépeket terveznek piacra dobni.
A BMW e-mobilitásért felelős vezetője árulta el egy nyilatkozatában, hogy az elektromos modelleknél hatótáv növelőként működő kiegészítő benzines motor aktualitását veszti, ahogy terjednek a gyorstöltők Európában és Amerikában egyaránt.
Megvan az a hét modell, melyek közül kikerül majd a 2020-as év autója jövőre. Többségben a hibridek és a villanyosok.
A Renault bemutatta az Espace 2020-as modellévtől érvényes frissítését. A legmagasabb felszereltség, az Initiale Paris esetében a legészrevehetőbb a változás.
A Rolls-Royce nem győzi kiemelni, hogy nincs két egyforma modelljük az utakon, ugyanis minden egyes legyártott autó egyedi elképzelés alapján valósul meg. Pont úgy, mint ez a sólyom témára felépített Wraith.