Házon belül helyezték át Jozef Kaban vezető dizájnert. Mostantól BMW-k helyett Rolls-Royce modelleket rajzol majd a korábban a Bugatti Veyron külsején is dolgozó szakember.
Házon belül helyezték át Jozef Kaban vezető dizájnert. Mostantól BMW-k helyett Rolls-Royce modelleket rajzol majd a korábban a Bugatti Veyron külsején is dolgozó szakember.
Az Aston Martin és a kínai Tongji egyetem megállapodásának az eredménye, hogy az angol márka megnyitotta az első olyan dizájnstúdióját, mely nem az anyaországban található. Itt álmodják meg az első Aston SUV belsejét is.
A klasszikus Volkswagen Transporter modern újraértelmezését készítette el az Olaszországban élő magyar dizájner, Obendorfer Dávid.
Talán első látására némileg meglepő, de nem, ezen a Land Rover Defenderen nem egy költséghatékony javítás nyomait láthatjuk.