
Először 2017-ben beszélt Elon Musk a Tesla elektromos kamion tervekről, azóta pedig hébe-hóba bukkannak fel információk az amerikai teherszállítóról. Egy gyári informátor szerint már nem kell sokat várni a gyártás kezdetére.
Először 2017-ben beszélt Elon Musk a Tesla elektromos kamion tervekről, azóta pedig hébe-hóba bukkannak fel információk az amerikai teherszállítóról. Egy gyári informátor szerint már nem kell sokat várni a gyártás kezdetére.
Bár eddig is lehetett hallani olyan információkat, hogy elektromosra vált az Aston Martin is, most viszont már konkrét tervekkel rukkoltak elő az angolok. A DB11 és a Vantage utódja már biztos, hogy villanyos lesz.
Egy neves amerikai napilap szerint újabb problémával kell szembenézniük a Tesla tulajdonosoknak. A nagyobb városokban ugyanis nem csak az elektromos autók szaporodnak rohamosan, hanem bizony a rágcsálók is, akik odáig vannak a szójabevonatú kábelezésekért.
A Volkswagen nagy energiával folytatja az elektromos ID modellpaletta fejlesztését. A következő egy kimondottan nagy dobás lesz, bejelentették ugyanis, hogy készül az ID.8.
A Peugeot beszámolt a rövidtávú terveiről, ami természetesen javarészt a villanyosításról szól. 2025-ben már a teljes paletta elérhető lesz valamilyen szinten elektromos hajtással.
Az EU nemrég jelentette be, hogy a legújabb tervezet szerint 2035 után már nem engednének olyan autót újonnan árusítani, ami akármilyen szinten CO2-t juttat a levegőbe. Ez ellen tiltakoznak most a franciák és a németek.
Az elektromos terepjárókat forgalmazó Rivian globális terveket dédelget. Jövőre már Európában is kapható lesz az amerikai gyártó minden modellje.
A Mercedes az EQ modellcsaláddal erősen ráfeküdt a villanyosításra, ráadásul ezzel párhuzamosan csökkenti is a benzines és dízel lehetőségek számát a palettán, de a teljes elektromos átállást egyelőre még nem látják indokoltnak.
Bár a legtöbben arra tippeltünk volna, hogy a Stellantis nem ad már komolyabb esélyt az elmúlt években a kihalás szélére sodródott Chrysler márkának, most mégis egy új elektromos modellt készít elő a gyártó.
A Müncheni Autószalon egyik legfontosabb újdonsága lesz a Renault Megane újragondolt változata. Nem csak elektromos, hanem több benne az SUV vonás is, mint eddig bármikor.