hirdetés

Tanulók csináltak roadstert a Skoda Scala-ból

A Skoda Academy végzős tanulói minden évben immár hagyomány jelleggel egy a gyártó által adott alap átalakításával adnak számot a tudásukról. Idén nem volt könnyű dolguk és nem csak a feladat jellege miatt.

A Skoda saját szakembereit képző akadémia végzős diákjai idén is egy a gyártó által rendelkezésükre bocsátott autó átalakításával bizonyították be, hogy készen állnak arra, hogy végre munkába állhassanak éles körülmények között is. Bár eddig sem voltak mindennaposak az innen kikerülő „vizsga munkák”, az idei project magasan túlszárnyalta az eddigieket.

A tanulóknak ugyanis egy Scala modellt kellett kezelésbe venniük. A választásuk egy egyedi roadster tanulmány megalkotása volt, így mondhatni, drasztikus változásokat kellett eszközölni az alapnak szánt négykerekűn.

A tetőt természetesen eltávolították, majd megerősítették a stabilitásából vesztett karosszáriát. Ez után jött a hátsó ajtók teljes eltüntetése, illetve az egyedi, a hátsó ülések helyét fedő idom megalkotása. A diákoknak még arra is maradt idejük, hogy hátul világító Skoda feliratot építsenek be, illetve fluoreszkáló szemcsékkel dobják fel a fényezést.

Pedig nem voltak időmilliomosok, ha lehet így fogalmazni, hiszen az idei projektet természetesen a koronavírus járvány is erősen befolyásolta. Biztonsági okokból hetente csak egyszer ülhettek össze ötletelni, ráadásul a fizikai gyártás folyamatára is csak két órájuk volt minden héten. Minden mást egymástól elszeparálva, távkommunikációval kellett megoldaniuk, ami a most kibocsátott vázlatokat elnézve nem tudta megakadályozni a Slavia névre keresztelt tanulmány megalkotását.