hirdetés

Te hány Bugattit vezettél már? Mert ez a srác 2004 óta az összeset!

A Bugatti olyannyira egzotikus márka, hogy már az is szerencsésnek mondhatja magát, akinek volt lehetősége akár egyetlen példányt is kipróbálni. Pedig van egy srác, aki 2004 óta vezette az összeset. Nem az összes modellt, hanem az összes legyártott példányt!

Sajnos sokan vannak, akik olyan munkát végeznek a mindennapokban, amihez igazán semmi kedvük. Aztán ott van a másik oldal, akik abból élnek, amit szeretnek és élveznek. Steve Jenny egyértelműen az utóbbi csoportot erősíti!

Jenny a munkásságát a Mahle és a BBS kötelékében kezdte, ahol kulcsszerepet játszott sokféle olyan komponens kifejlesztésében, melyeket később a csapatok a motorsportok világában kamatoztattak. Hamar kiderült, hogy van érzéke a vezetéshez is, így 2004-ben máris a Bugatti alkalmazásában találta magát, mint tesztpilóta.

Nem is akármilyen tesztpilóta, hiszen emberünknek nem csak annyiból áll a feladata, hogy minden új modellt ki kell próbálnia a piacra dobás előtt (a Bugatti palettát figyelembe véve ez pár évente egy alkalmat jelentene majdnem), hanem a megrendelt példányokat is egyenként kell ellenőriznie. Vettél egy új Bugattit? Gratulálok! Mint a második embernek, akinek igazán lehetősége van meghajtani a szóban forgó egzotikus különlegességet!

A tesztutak a pilóta elmondása szerint nagyjából 300 kilométert jelentenek és öt órán keresztül tartanak (nem csak száguldás az egész), ami alatt ellenőrzi a pedálok érzékenységét, a fékhatást, a kormányzás közvetlenségét, na meg persze nagyon fülel, hogy hall-e valamilyen oda nem illő hangot. Ennyi gyakorlattal a háta mögött Steve Jenny már kész diagnosztikai számítógép, füllel, szemmel, na meg fenékkel vizsgálódva.

Na de mi történik a 300 kilométeres csapatás után? Az autók visszakerülnek a gyárba, ahol friss olajat kapnak és lecserélik a gumikat is. Ez után egy órányi visszafogottabb bejáratás következik, majd jöhet is a tulajdonos. Vagyis inkább megkezdődhet a kiszállítás a tehetős új tulajdonosnak.

Egy ilyen egyedi járműben mindennek tökéletesnek kell lennie. Célunk, hogy az autó átadása előtt a legkisebb hibákat is kijavítsuk. Csak a tökéletességgel lesznek boldogok ügyfeleink”- írta le a munkája lényegét a Bugatti legtöbbet foglalkoztatott tesztpilótáj

a.