A BMW radikális változás előtt áll: a márka hamarosan minden modelljénél bevezeti az új Neue Klasse formanyelvet. Az átalakulás első hírnöke a második generációs iX3 lesz, amelyet szeptemberben, a Müncheni Autószalonon mutatnak be.
Bár a BMW formaterveiről évtizedek óta megoszlanak a vélemények (sokan például a Chris Bangle nevéhez fűződő E65 7-es sorozatot tartják a viták kezdetének), a márka most úgy érzi, végre megtalálta az új irányt. Az első Neue Klasse modell bemutatása után gyors ütemben frissítik a teljes palettát, beleértve a belső égésű motorral szerelt típusokat is.
A második generációs iX3 után az új 3-as sorozat következik, amelyből külön belső égésű és elektromos változat készül. Ezt a frissített 5-ös sorozat követi majd, amely bár csak 2023-ban debütált, már most jelentős ráncfelvarráson esik át.
A felújított 5-ös technikai alapjai nem változnak: marad a CLAR padlólemez és a meglévő motorkínálat. A sportos M5 változat továbbra is plug-in hibrid 4,4 literes V8-assal érkezik, már az új arculattal.
A Neue Klasse dizájnnyelv nem csak az új modellek kiváltsága lesz: a 2-es, X2, 7-es és X7 modellek is megkapják az új külsőt. Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője szerint fontos, hogy a márka egységes és korszerű arculatot mutasson minden modellnél.
„Biztosítani fogjuk, hogy az új formai nyelv – amely az idei müncheni autószalonon debütál – átterjedjen a teljes kínálatunkra, nem hagyva ki egyetlen modellt sem,” nyilatkozta van Hooydonk az Autocar-nak. – „Nem lenne jó sem nekünk, sem az ügyfeleinknek, ha egyszerre lenne egy ‘új’ és egy ‘klasszikus’ BMW arculat. Meg fogjuk változtatni a márka teljes megjelenését.”
A formatervező szerint bár minden modell osztozik majd a közös vizuális alapokon, megmarad az egyediség is:„Lesz családi hasonlóság, de minden autónak meglesz a maga karaktere, ahogy ma is. Ugyanakkor nagyon rövid időn belül minden teljesen újnak fog hatni.”
Van Hooydonk szerint a teljes modellportfólió megújulása két-három éven belül lezajlik. A BMW termékfejlesztési igazgatója, Bernd Körber szerint ez az időtáv inkább három és fél év lesz.
A gyors ütemű átalakulás hátterében a technológiai fejlődés és a társadalom változások iránti növekvő igénye áll:„A társadalom változások iránti étvágya felgyorsult,” – mondta van Hooydonk, utalva arra, hogy az autóiparnak is lépést kell tartania a világ gyors ütemű átalakulásával.