hirdetés

Túl gyorsan akart túl sokat a Nissan a márka műveleti igazgatója szerint

A 2020-as év a Nissan márkát is igencsak érzékenyen érintette, ám a problémák nem itt kezdődtek a márka műveleti igazgatójának elmondása szerint. Túl sokat akartak elérni egy nem túl modern palettával, ami aztán vissza is ütött az értékesítésekben.

A Nissan idén az év második felében jelentette be, hogy bezárja több gyáregységét illetve szorosabb együttműködésbe kezd a Renault-al, hogy jelentős költségeket tudjanak megtakarítani. A 2020-as év és a koronavírus ugyanis őket is negatívan érintette, de a problémák gyökere nem itt keresendő Ashwani Gupta műveleti igazgató szerint.

A Car Magazine megkeresésére Gupta ugyanis kitért arra, hogy mi okozza a mostani nehézségeket. „Egyszerűen túl gyorsan akartunk terjeszkedni és arra számítottunk, hogy a globális piac és az autóink iránti kereslet is nőni fog. Egyik sem következett be!”-  mondta el az igazgató, majd meg is magyarázta, hogy ez miért történhetett meg.

„Amikor a gumi a földet éri, érzed a füst szagát. Na mi kiöregedett modellekkel és egy akkora palettával léptük ezt meg, amit nem tudtunk gazdaságosan fenntartani. Minden a befektetett pénzen múlik ráadásul. Ha nincs pénzed, nem is lesz új autód. Ez egy ördögi kör. Nincs más lehetőségünk, mint a racionalizálás”- hangzott a megállapítás.

A Nissan ennek fényében már be is jelentette korábban, hogy inkább a jobban teljesítő piacokra koncentrál a jövőben, mint például Amerika és Ázsia. Európában is megmaradnak, de itt kizárólag a jobban fogyó crossoverekkel kísérleteznek majd a továbbiakban, természetesen elektromos fronton is.