hirdetés

Új elektromos modell bemutatására készül a Volvo

Márciusban mutatja be a Volvo a következő teljesen elektromos modelljét, mely az XC40 méretosztályában képviselteti majd magát, ám annál áramvonalasabb és dinamikusabb megjelenéssel bír.

Március legelején ünnepli premierjét a Volvo következő elektromos autója, melyről most még csak nagyvonalakban beszélt Hakan Samuelsson, a márka vezérigazgatója.

„Most még egy kicsit engedjük, hogy a sötétben tapogatózz, de annyi már most ígérhetek, hogy eszméletlenül fog kinézni”- hangzott el az Autonews Europa magazinnak adott interjúban, majd hozzá tette a svéd márka vezére, hogy áramvonalas és lendületes formákra kell számítanunk.

A műszaki alapokat ugyan az a CMA moduláris platform adja, melyre az XC40 Recharge modell is épül, ráadásul az újdonság a méretosztályát tekintve is abban a „ligában” indul majd.

Ennek fényében könnyen lehet, hogy annak a 40.2 Concept tanulmánynak a széria változatáról van szó, mely már a Polestar palettájában is felbukkant nem sokkal ezelőtt. Bár korábban a Volvo vezetősége azt mondta, hogy a Polestar és a Volvo kínálata nem mutat majd átfedést, a koronavírus járvány okozta gazdasági nehézségek eredményezhet mégis egy „közös” modellt valamelyest más dizájnnal és teljesítménnyel.