hirdetés

Új technológiákkal javította fel a Toyota az egyik korábbi tanulmányát

A nagyon futurisztikus tanulmányautók egyik legnagyobb előnye, hogy bőven van idő még foltozgatni. Pontosan így tett egy 2017-es koncepciójával most a Toyota is.

A Toyota még 2017-ben mutatta be a futurisztikus LQ városi tanulmányát. A koncepció már akkor is kellően előre mutatónak számított, ám az elmúlt két évben fejlődött annyit a technológia, hogy a japánok tovább tudták fejleszteni az autót.

Külsőleg nem változott meg az LQ, csupán a tudásán csiszoltak nem kevesen. Most már például beszélgetni is lehetne a koncepcióval, köszönhetően a folyamatosan fejlődő mesterséges intelligenciának. Mindezek mellett a belső világítást is újra programozták, így most már érzésekhez és hangulathoz alkalmazkodik teljesen a három személynek helyet kínáló belső tér.

Természetesen egy szinttel feljebb léptették az önvezető rendszert is, így most már emberi beavatkozás nélkül lenne képes eljutni A-ból B-be a különleges Toyota, már ha utcán is közlekedhetnének ilyen jövőbe mutató koncepciók.