hirdetés

Visszatér a Lotus

Visszatér a Lotus az aktívan fejlesztő gyártók sorába – jelentette ki nemrégiben egy nyilatkozatban a cég vezetője. A brit sportkocsi márka üzleti eredménye 20 év után végre nyereségbe fordult, így a tulajdonos már szán pénzt új modellek piacra dobására. Először az új Elise mutatkozik be, majd talán egy SUV is érkezhet.

Hosszú évek óta legfeljebb egy-egy limitált kiadást jelentetett meg a Lotus – ennyire futotta csak az évtizedek óta veszteséggel vergődő márkának. Ugyanakkor a takarékos gazdálkodás végre meghozta az eredményét, az idei üzleti évben már nyereségbe fordult a cég szaldója. Ennek köszönhető, hogy immár megindulhatnak az évek óta jegelt fejlesztések. Elsőként az Elise új szériáját mutatják majd be. A tervek szerint a mostani modellhez nagyon hasonló filozófiát megtestesítő, vagyis könnyű építésű, remekül vezethető sportkocsi 2020-ban kerülhet a szalonokba. Minderről Jean-Marc Gales, a Lotus főnöke beszélt nemrégiben a brit Autocar magazinnak. A cégvezető kilátásba helyezte azt is, hogy a legújabb divatnak megfelelően ők is előállhatnak egy sportos SUV-val is a nem túl távoli jövőben – de ennek pontosabb időpontját még nem tűzték ki. Az új Elise-ről még nem kerültek ki gyári képek, így egyelőre be kell érnünk a brit autós szaklap grafikusának elképzelésével a jármű formatervét illetően.