hirdetés

1500 lóerővel jön az új Bugatti Chiron

Bemutatkozott a Bugatti Veyron utódja, a Chiron, amelynek 8 literes, 16 hengeres motorja 1500 lóerős teljesítmény leadására képes.

Teljesen új szuper-sportkocsival kápráztatta el a Bugatti a genfi autószalon közönségét. Az új Chiron a Veyron utódjaként érkezik, és mindenben túlszárnyalja azt. A teljesen új alapokra épülő modell hosszabb, szélesebb, magasabb és nehezebb is elődjénél, de ezt kompenzálja azzal, hogy jelentősen erősebb is. A 8 literes W16-os motor ugyanis már 1500 lóerős teljesítményre képes, 1600 Nm nyomatéka pedig 2000 és 6000 közötti fordulatszámon érhető el. Az új Chiron ezzel 2,5 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, további négy másodperc múlva a kétszázat is eléri, és még hét másodperccel később már háromszázzal száguld. A végsebesség alapesetben 380 km/óra, de a korlátozás kiiktatása után elméletileg a 420 km/órás tempó is elérhető vele, és a Bugatti terve, hogy ezt hamarosan a gyakorlatban is igazolja. A korábbi Vision Gran Turismo tanulmányautó formáját valóra váltó Bugatti Chironból összesen 500 példány készül, egyenként kétmillió eurós alapáron, és százötvenet már elővételben eladtak belőle.