hirdetés

Összkerekes hibrid meghajtást kaphat a Corolla is

A Toyota az új Prius esetében már megoldotta a villanymotorral kiegészített összkerék meghajtást, most pedig úgy néz ki, hogy az új Corolla van soron.

Az új Toyota Prius legnagyobb dobása egyértelműen az elektronikusan megoldott összkerék meghajtás. Hová lehet ezt fokozni? Mondjuk oda, hogy a Corolla új generációja is hasonló megoldást kap, hiszen ugyan arra a platformra építkezik a két autó.

A szándék ráadásul a gyáriakban is megvan Jack Hollis, a márka amerikai igazgatójának egyik nyilatkozata szerint.

„Toyoda Akio elnök úr már többször felhozta, hogy a márka minden modelljének elérhetőnek kéne lennie hibrid, pontosabban villamosított hajtáslánccal. Az összkerekes Corolla esetében még nem mondhatok pontos információkat, ám fontos tény, hogy a hibrid összkerékmeghajtási rendszereink csereszabatosak egymással, és tudjuk azt is, hogy valós piaci érdeklődés mutatkozik irántuk.”- hangzott el egy beszélgetésen.