hirdetés

Hidrogén üzemanyagcellás SUV modellt fejleszt a Jaguar-Land Rover

A Jaguar-Land Rover cégcsoport egy angliai állami támogatásnak köszönhetően járulna hozzá a jövő zöldebb közlekedéséhez. Üzemanyagcellás divatos SUV modellek kerülhetnek be a palettába a jövőben.

Éveken keresztül mást sem lehetett hallani, mint hogy kizárólag az elektromos autózás jelentheti a jövő közlekedését. Aztán mostanság megint kezdenek ráébredni a gyártók arra, hogy azért vannak más alternatívák is, mint például némi továbbfejlesztéssel a hidrogén alapú üzemanyagcellás megoldás is könnyen ilyen lehet.

Persze, önerőből csak a legbátrabbak mernek lelépni a kijárt vagy éppen az előre meghatározott ösvényről, ám egy vaskos állami támogatás már egészen más fényben világítja meg a dolgokat. És ezt használja ki most a Jaguar-Land Rover csoport is, aki az angol állam 73 millió fontos, a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkenését megcélzó programban fog részt venni a jövőben.

Az autógyártó csoport már fel is vette a kapcsolatot jónéhány külsős céggel is, akik segítenek majd kifejleszteni a hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánc következő generációját. Ilyenek például a Delta Motorsport, a Marelli Automotive Systems vagy éppen az UKBIC.

A Jaguar-Land Rover a megfelelő technológia megalkotásával egy új SUV modellcsaládot tervez bevezetni, de ez még nagyon a jövő zenéje. A fejlesztés Project Zeus néven fut és jelenleg még csak a lehetőségek felmérése zajlik.