hirdetés

Szabadalmi képeken bukott le a BMW 4-es kabrió

A BMW szépen lassan vezeti be az új 3-as és 4-es generáció különböző változatait. A kabrió kivitel a leleplezési hullám egyik utolsó tagja lesz, de néhány szabadalmaztatáshoz használt képnek köszönhetően már megnézhetjük, hogy fog kinézni.

A BMW teljesen új alapokra helyezte a 3-as és a 4-es szériát az új generációval, így érthető, hogy a rajongók minden egyes változatot úgy várnak, mintha az egy új modell lenne a palettán. Pedig aki látta a 4-es kupét, annak nem lesz mellbevágóan új a kabrió sem.

A kínai Szabadalmi Hivatalból kiszivárogtatott képeken ugyanis jól látszik, hogy a nyitható tetős változat is a sokak által megosztónak tartott új, méretes első hűtőrácsokat kapja meg, amit a jellegzetes hátrafelé nyúló fényszórók fognak közre.

Ami változás, az természetesen az A-oszlop mögött található, itt ugyanis az elegáns vonalvezetésű keménytető helyett egy vászontetős megoldást találhatunk majd lényegesen kisebb háromszög ablakokkal. A far természetesen hosszabbnak hat mint a kupé hátsója, hiszen ennek el kell nyelnie az egész tetőt úgy, hogy mellette azért még használható csomagtér is maradjon. Szintén újdonság a hátsó szélvédő helyett a kis spoilerbe épített harmadik féklámpa.

A BMW egyelőre nem közölt hivatalos premierdátumot az új 4-es kabrióhoz, de a tervek szerint jövőre már az M4-es variánsnak kell jönnie, így az alap kivitel leleplezésére valamikor idén év végén vagy jövő év elején számíthatunk.