hirdetés

Visszatér a Ralliart a Mitsubishi kínálatába, nagyobb hangsúlyt fektet az autóversenyzésre innentől a japán gyártó

Mára lassan feledésbe merült a Mitsubishi versenyautókkal foglalkozó részlege, mely szép számban ontotta magából az utcai átiratokat is. Most viszont visszatér a Ralliart, ezzel pedig a japánok az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektetnek ismét a versenyzésre is.

Aki valamelyest jártas a Mitsubishi motorsport történetében, annak valószínűleg azonnal felcsillan a szeme a Ralliart márkanév hallatán. Pedig már csaknem 10 éve annak, amikor a japán gyártó kukázta a sportos elemeket gyártó részlegét, most viszont megint visszahozzák a köztudatba az elnevezést!

Első körben a palettán meglévő modellekhez kínálnak majd kiegészítőket és motorsport dizájnt, melyre példát a gyártó most az új L200 pickup generáció kapcsán mutatott egy látványterven szemléltetve. Ezen azt láthatjuk, hogy a matricázás mellett sportosított karosszéria elemekkel is dolgoznak majd a japánok, illetve például a rali világát idézi fel a vörös színnel kiemelt méretes sárfogó is.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy a technikai tartalom miként módosul majd a Ralliart visszatérésével, de talán még ennél is fontosabb Takao Kato vezérigazgató bejelentése, miszerint a Mitsubishi ezzel visszatér a motorsportok világába is. Az persze nem tisztázott, hogy ezt miként lépik meg, hiszen az elmúlt évtizedek legnagyobb ütőkártyája, a Lancer Evo (meg úgy általában a Lancer) már jó ideje nem szerepel a palettán.

„Azok számára, akik szeretnék megtapasztalni Mitsubishi életérzést, egyedi kiegészítőket dobunk piacra modellkínálatunkhoz, valamint újra részt veszünk a motorsport eseményeken világszerte”- hangzott a bejelentés.