hirdetés

Münchenben és Oslóban nyitnak meg az első kínai HiPhi szalonok

Miután a kínai HiPhi márka megkapta az európai hatóságok engedélyét, hogy a mi kontinensünkön is kínálhassák a modelljeiket, nem tétlenkedett tovább a gyártó. Már az is megvan, hogy hol épülnek ki az első szalonok.

Manapság a kínai autóipart már nem szabad félvállról venni. Persze, dizájn terén még furcsák a világ azon tájáról érkező autók az európai szemnek, de műszakilag és más szempontokból komoly mértékben fölzárkóztak már a világ autóiparához az ázsiaiak. Ennek a jelenségnek az egyik bizonyítéka, hogy sorra szivárognak be a kínai márkák az Európai köztudatba is.

Az egyik legújabb ilyen márka a HiPhi lesz, mely előző héten jelentette be, hogy megkapta az európai hatóságoktól az engedélyt, hogy elkezdhessék a világ ezen felén is forgalmazni az X és a Z modelljeiket. Ehhez jön hozzá a Shanghai Auto Show keretein belül leleplezett Y jövőre, melyre nem kell külön engedélyeztetést kérni, hiszen eleve úgy tervezték meg, hogy azt nemzetközi szinten fogják már értékesíteni. Jövőre tehát már három elektromos autóval rendelkező palettával számolhatnak az európai vásárlók is.

Az engedély megadása után nem is vártak sokat a gyáriak, már be is jelentették, hogy merre fognak az első európai HiPhi szalonok megépülni. Természetesen az elektromos autózás fellegvárában lesz az egyik, azaz Norvégia fővárosában, Oslóban, a másik pedig a villanyosításra szintén jól reagáló München belvárosában kerül kialakításra.

„A múltban sokat dolgoztunk azon, hogy megismertessük Kínával a globális autómárkákat. Most már azon munkálkodunk, hogy a kínai márkákat juttassuk el a világ többi részére.”- mondta Ding Lei, a HiPhi márkát is üzemeltető Gaohe Automobiles vezérigazgatója.

Lei azt is elárulta, hogy az európai jelenlét kialakításával egyidejűleg már a következő lépcsőfokra is készülnek, ami nem más, mint a Közel-Kelet meghódítása.