hirdetés

Elektromos autóval pólustól-pólusig

Az elektromos autózás nem való hosszútávú utazásokra? Egy házaspár ezt cáfolandó egy villanyos Nissan Ariyával a Föld legészakibb pontjától elautózott a legdélibb lehetőségig.

Az elektromos autózás ellen a legtöbben azzal érvelnek, hogy a hosszú töltési idők miatt nem ésszerű hosszútávú utazásokba vágni velük. Persze, van valami ebben, viszont kellő tervezéssel és előre gondolkodással ma már közel sem ennyire drasztikus a helyzet.

Erre világított most rá egy házaspár is, akik egy 10 hónapon át tartó túra alatt több mint 30 ezer kilométert tett meg egy Nissan Ariya volánja mögött. Nem is akármilyen túráról van szó, hiszen Chris és Julie Ramsey a Föld autóval elérhető legészakibb pontjáról indult a befagyott Jeges-tengerről, majd Észak-, Közép- és Dél-Amerikát keresztezve eljutottak a legdélibb lehetséges pontra is.

Fontos kiemelni, hogy az általuk használt Ariya teljesen gyári akkumulátorral és hajtással rendelkezett, viszont a szélsőséges terepviszonyok miatt a futóművét átalakította egy erre szakosodott műhely, illetve a gumijait is 39 colos BF Goodrich terepgumikra cserélték.

A kalandvágyó házaspárnak azonban nem ez volt az első elektromos autós távolsági megnyilvánulása, ugyanis már 2017-ben teljesítették a Mongol Rally-t egy Nissan Leaf segítségével, ám akkor „csak” 10 ezer kilométert autóztak emissziómentesen.