hirdetés

Fiatalítottak a legfiatalosabb Volkswagenen

Nem sokat változtattak a Volkswagen legkisebb modelljén: az Up éppen annyival lett frissebb, hogy még pár évig biztosan vonzó maradjon fiatal célközönsége számára.

Biztosan akadnak, akik sasszemmel kiszúrják a legkisebb Volkswagenen végrehajtott ráncfelvarrás apró nyomait, de nyugodtan bevallhatjuk, hogy ez a mostani beavatkozás csupán a fiatal vásárlókat célzó városi mini formanyelvének csiszolása, nem pedig újragondolása volt. Olyan változásokról van szó, mint az új, az irányfények lámpatesteit is magába foglaló első lökhárító, vagy az új, a nappali menetfény LED-jeit is tartalmazó fényszórók, illetve az alig észrevehetően nagyobb légbeömlő nyílások, vagy a kicsivel nagyobbra méretezett visszapillantó tükrök. Hátul is a lökhárító formája és a lámpatestek változtak egy kicsit. Belül sem eresztették el jobban a fantáziájukat a tervezők, a változások szinte észrevehetetlenek.  A részletek összességének köszönhetően azonban kétség kívül fiatalosabbnak és modernebbnek hat az immár ötéves modell megjelenése, így még egy ideig versenyképes maradhat fő vetélytársaival, például a Fiat 500-assal, a Hyundai i10-zel és a Smart ForFourral.

Ugyanakkor az „új” Up sokkal jobban személyre szabható, mint a most forgalmazott változat: 10 műszerfal-dizájn, háromféle tetőszín, 13 karosszéria-fényezés és 9 külső dekor közül lehet választani. A fiatal vásárlók igényeit figyelembe véve a Volkswagen USB-s és Bluetooth-os okostelefon-csatlakoztatást is kínál, illetve egy fedélzeti komputer applikációt, valamint egy 300 W-os összteljesítményű audiórendszert is felvettek az opciós listára.

Talán még az eddig soroltaknál is fontosabb lehet a fiatalok megnyeréséért folytatott küzdelemben az új, háromhengeres turbós motor, amely 93 lóerős teljesítményével jó harminc százalékkal erősebb a hagyományos szívó változatnál. Ezzel az erőforrással kerek 10 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra az autó, ami majdnem négy másodperces javulást jelent az alapmotorhoz képest.

A Volkswagen Up 2016-os, ráncfelvarráson átesett változatát hivatalosan a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatják be a jövő hét végén a nagyközönségnek.