hirdetés

A Holdra megy a Nissan

A Nissan jelentős szerepet vállal a következő generációs holdjáró kifejlesztésében. Főleg az önjáró funkciók terén szerzett tapasztalatukkal támogatják majd a Sierra Space és a Teledyne Brown Engineering munkásságát.

Bár mostanság nem igazán lehet hallani újabb űrmissziókról, a jövő felfedezéseit elősegítő fejlesztések már javában tartanak. Többek között gőzerővel készül a holdjáró járgány következő generációja, melyben egy autógyártó is komoly szerepet vállal. Ez pedig nem más, mint a Nissan észak-amerikai részlege.

A gyártó ugyanis megegyezett a két másik, komoly mérnöki és technológiai tapasztalattal rendelkező céggel, így a Sierra Space és a Teledyne Brown Engineering mellett a japán autógyártó is segít abban, hogy minél komolyabb technikai felkészültséggel lehessen elindítani a következő, a Hold felszínét megcélzó missziót.

A Nissan alapvetően az önjáró rendszerek fejlesztésében játszik majd nagy szerepet, azaz a holdjáró következő generációja teljesen egyedül is képes lesz felfedező utakat tenni. „Nagy jelentősége van ennek az összefogásnak, hiszen a projektben való részvétel lehetővé teszi iparágunk technológiai és tervezési képességeinek kiterjesztését az űrtechnológiára, és ez természetesen visszafelé is igaz. A holdjáró fejlesztése és működése közben szerzett tapasztalatokat felhasználjuk a későbbiekben a földi közlekedésben is.”-mondta Maarten Sierhuis, a Nissan Szövetség Innovációs Laboratóriumának globális igazgatója a kaliforniai Szilícium-völgyben.

Milyen tapasztalatokról lehet szó? Természetesen a nagy hatótávolságú távvezérlésről, az energiagazdálkodási rendszerekről és az ember-gép közötti kapcsolat magasabb szintre emeléséről a magyarázat szerint.