hirdetés

Amikor nem a sofőr a tuskó, hanem az autó

Érdekes visszahívást jelentett be a Range Rover. Bizonyos modelleknél szoftverhiba miatt nem működik az index, ráadásul mindezt úgy teszi, hogy vezetés közben nem is tudhatsz róla.

Gondolom mindenki hallott a „BMW-s betegségről” már, azaz az index teljes mértékű ignorálásáról. Természetesen ez nem autófüggő, ám nagyon könnyen kerülhet egy adott márka a megbélyegzett kategóriába, ha a felhasználók feltűnően sokat vétkeznek.

Most pontosan ez fenyegeti a Range Rovert is, ugyanis gyanúsan elszaporodtak az irányjelzőt nem használó sofőrök az utakon. A helyzet azonban bonyolultabb ennél, ugyanis egy visszahívás keretében jelentette be a gyártó, hogy szoftveres hiba miatt a 2017 november és 2018 december között gyártott SDV8-as motorral szerelt Range Rover és Range Rover Sport szériák esetében az index sokszor nem működik, annak ellenére, hogy belül a visszajelzés olyan, mintha normálisan funkcionálna.