
Akárcsak a legtöbb gyártó, a GM sem tudhatja még maga mögött a félvezető-hiányból adódó nehézségeket. Spórolni kell a számítástechnikai chipekkel, ezért bizonyos modellek innentől nem kapnak fűthető hátsó üléseket.
Akárcsak a legtöbb gyártó, a GM sem tudhatja még maga mögött a félvezető-hiányból adódó nehézségeket. Spórolni kell a számítástechnikai chipekkel, ezért bizonyos modellek innentől nem kapnak fűthető hátsó üléseket.
A Dodge izomautó villanyosítási tervei mellett igazság szerint már meg sem kéne lepődnünk azon, hogy hasonló útra lép a GM is. A Camaro utódja egy villanyos modell lesz.
Bár manapság már nem igazán szokatlan a 20 colos felni sem, azért a drága és könnyű karbonszálas-kompozit megoldások nem annyira elterjedtek még ebben a méretosztályban. Most a Bentley Bentayga lesz az első sorozatgyártású autó, amihez gyárilag kínálnak ilyet is 22 colos méretben.
Az Alpina vezérigazgatója árulta el, hogy jelenleg az elektromos autózás összeegyeztethetetlen a vásárlóik igényeivel, ezért nem örülnek a BMW villanyosítási törekvéseinek.
Bár a Mercedes EQS már alapból tudja a hátsókerék-kormányzást, időnként fizetnie kell a tulajdonosoknak, ha kisebb fordulókört szeretnének.
A Volvo vezérigazgatója beszélt arról, hogy a gyártó új korszaka új névválasztási szokásokat is hoz majd. Szépen lassan kikopnak a most ismert betű és szám kombinációk és jönnek az igazi nevek.
Pályafutása alatt már másodszor kap ráncfelvarrást a Porsche Macan. A németek legkisebb SUV-ja erősebb lett, de ezzel együtt csökkent a választható alternatívák száma is.
Már nem kérdéses, hogy az autóipart nehéz helyzetbe hozó félvezető-hiány az idei év mellett majd a 2022-es évre is rányomja a bélyegét. A Stellantis után a Daimler is megerősítette ebben az elemzőket.
Ismét lesz Skyline Amerikában, legalábbis erre enged következtetni, hogy hivatalosan is levédetnék az elnevezést. A csavar a sztoriban viszont, hogy nem a Nissan teszi ezt meg, hanem a Ford.
Bár eddig is lehetett hallani olyan információkat, hogy elektromosra vált az Aston Martin is, most viszont már konkrét tervekkel rukkoltak elő az angolok. A DB11 és a Vantage utódja már biztos, hogy villanyos lesz.