hirdetés

Bemutatták az új A4-est!

Leleplezték az Audi A4-es ötödik generációját, amely főleg elképesztően szépre szabott belső terével kelthet feltűnést.

Egyelőre még csak a szaksajtónak és képeken mutatkozott be az Audi A4-es legújabb, immár ötödik generációja. Az autó hivatalos, nagyközönség előtti premierje a frankfurti autószalonon lesz majd.
Az újdonság tökéletesen megtestesíti a négykarikás márka arculatát, legfeltűnőbb része azonban kívülről nem látszik: az utasterét szabták egy kategóriával magasabb színvonalon is helytálló formájúra.
Az Audi legnagyobb példányszámban fogyó, éppen ezért legfontosabb modelljét még a korábbi dizájn-főnök, Wolfgang Egger tervezte (még 2014-ben, mielőtt átment volna a Giugiaróhoz). Külső megjelenés tekintetében az Audi A4-es talán visszafogottabb, mint legfőbb konkurensei, a Mercedes-Benz C-osztály és a BMW 3-as sorozat képviselői, és annyira hasonlít elődjére, hogy leginkább annak „felnőttebb” változatának tűnik. Ennek ellenére a gyártó szerint minden karosszériaelem teljesen új, akárcsak az autó minden más alkatrésze is.