hirdetés

Egy baba érkezését ünnepli a Ford Dániában

Az elektromos autók már egy ideje jelen vannak a piacon, így elég sok dolog történt már ilyen modellekben is. A Ford viszont most a világ első elektromos autóban történt születéséről számolt be.

Az elektromos autók egyre inkább terjednek világszerte, így rengeteg tapasztalatot és élményt szereztek már általuk a felhasználók. A Ford beszámolója szerint azonban egészen idáig kellett várni az első elektromos autóban történt születésre.

Történt ugyanis Dániában, hogy egy fiatal házaspár az elektromos Ford Mach-E autójukkal orvoshoz indultak. A feleség, Christine állapotos volt, 48 óra múlva várták a baba érkezését, így most még csak egy kijelölt vizsgálatra készültek. A sors azonban teljesen máshogy alakította a dolgokat: Christine magzatvize félúton elfolyt a szülés pedig pillanatokkal később be is indult.

Szerencsére a kis David Vigsted komplikációk nélkül született meg az elektromos Ford első ülésén, ezzel megszerezve az első EV baba címet. Természetesen a Ford büszke a történetre így meg is lepték a fiatal házaspárt egy ünnepi fotózással, illetve Jim Farley, a gyártó vezérigazgatója is gratulált az óriási eseményhez.

„Minden autónkat igyekszünk az összes felmerülő helyzetre tesztelni, de megmondom őszintén, hogy az első ülésen szülés nem tartozik ezen szempontok közé. Szeretünk úgy gondolni az ügyfeleinkre, mint a nagy Ford család tagjaira, ami ebben a helyzetben nem is lehetne igazabb és helytállóbb”- tette hozzá Farley.