A Dodge maga választotta ki azokat az embereket, akiknek lehetőségük lesz megvenni a Dodge Challenger Demon 170 Jailbreak-szériát, amelyből nem lesz két egyforma példány az utakon. Összesen 20 darabot gyártanak le belőle.
Már korábban beszámoltunk róla, hogy a Dodge még idén búcsúztatja a hagyományos értelemben vett izomautóit, azaz a V8-as motorral szerelt Chargert és Challengert. Viszont mielőtt ez megtörténik, a gyártó még piacra dob egy-két extrém limitált szériát. Az egyik ilyen a 170 Jailbreak széria lesz, amelyhez kimondottan a Dodge válogatott leendő vásárlókat.
Egészen pontosan 20 (plusz 5 tartalék) embert választottak ki, akiket meghívtak a járgány bemutató-ünnepségére. A résztvevők között voltak amerikai sztárok is (például Jay Leno, Michael Strahan és Bill Goldberg), de azért beválasztottak a keretbe néhány autóversenyzőt, illetve az elmúlt évtizedekben hűséges ügyfeleket is.
A rendezvényen bemutatták azt a 40 darab választható fényezés-dizájnt is, amelyek közül 20 darab új összeállítás, a másik 20 viszont a gyártó történetét eleveníti fel különböző korszakokból. Külön érdekesség, hogy minden dizájn csak egyetlen autóra kerülhet fel, azaz értelemszerűen az választhat a legnagyobb merítésből, aki minél hamarabb leadja a megrendelést. Ebből következik az is, hogy a jövőben nem lesz két hasonló Jailbreak példány az utakon.
Technikai értelemben a Jailbreak nem különbözik a már ismert Challenger SRT Demon 170 szériától, azaz ugyanaz a 6,2 literes, kompresszoros V8-as motor gondoskodik a meghajtásról, akár 1040 lóerőnyi teljesítménnyel.