A modellfrissítés után Portofino M hivatalosan a Ferrari belépő szintű modelljének a neve, amit most már 600 lóerő feletti teljesítménnyel kínálnak a vásárlóknak.
Az új Ferrari tulajdonosok klubjába jelenti a belépő szintet az a Portofino modell, mely pályafutása kezdete óta most esett át először egy igazán átfogó modellfrissítésen.
A beavatkozás kívülről csupán pár műanyag elem átformálásán figyelhető meg, a belső térben pedig még kevesebb a változás. Egy picit más lett a kormányon lévő gombok dizájnja, illetve az üzemmód kapcsoló kapott egy ötödik állást is, melyet a beszédes Race felirat jelez.
Ezzel el is érkeztünk a modellfrissítés legfontosabb hozadékához, mely nem más, mint a 3,9 literes turbós V8-as motor megnövelt motorteljesítménye. Egészen pontosan 21 plusz lóerőt találtak még a szóban forgó egységben a gyáriak, ami egy gyengébb autónál akár érezhető változás lehetne, ám ebben az esetben csak arra elég, hogy a Portofino is belépjen papíron a 600 lóerő feletti autók klubjába a maga 620 lovas eredményével.
A megnövelt teljesítményt még úgy sem fogják igazán megérezni a tulajok, hogy a váltót egy finomabb 8 sebességes duplakuplungos automata szerkezetre cserélték, hiszen az így elért 3,45 másodperces gyorsulási érték gyakorlatilag nem különbözik az eddigi 3,5 másodperces eredménytől.
A Portofino M jövőre kerül a szalonokba és természetesen nálunk is megvásárolható lesz nagyjából 70 millió forint asztalra tétele ellenében.