Sorra jelentik be az ázsiai techipari cégek, hogy a jövőben szerencsét próbálnak az autóiparban is. A Huawei és a Xiaomi után most az Oppo is kifejtette ezirányú terveit.
Komoly változások korát éljük, legalábbis ha azt tekintjük, ami tervben van az elkövetkező évekre. Jön a villanyosítás, magukat terelgetik majd az autók, akik pedig a techiparban tevékenykedtek eddig, azok az új korszak járműgyártói lesznek. A mobilosok legalábbis nagyon ebbe az irányba haladnak!
A Huawei és a Xiaomi után ugyanis egy másik ázsiai mobiltelefongyártó is bejelentette, hogy szerencsét próbál az autóiparban is. Az Oppo neve értelemszerűen nem mond túl sokat az európai fogyasztóknak, de ázsiában óriási névnek számít, a világ talán legnagyobb techforgalmát legonyolító BBK Electronics leányvállalata. Érdemes tehát nem félvállról venni a törekvéseiket, legalábbis komolyságban ugyan arról a szintről beszélhetünk, mint a már említett két konkurens cég esetében.
A Car News China számolt be arról, hogy az Oppo már meg is kezdte olyan szakemberek magához csábítását, akik eddig az autóiparban tevékenykedtek. „Még az autógyártásban is azokra a területekre összpontosítunk, ahol a márkánk jól teljesíthet. Ha az autógyártók nem tudnak jó autókat építeni, de az OPPO-nak ehhez megvan az ereje, akkor miért ne próbálnánk meg mi is” – mondta Tony Chan, a vállalat vezérigazgatója.
Egyértelmű az is, hogy az Oppo elektromos vonalon lépne színre az autók világában, ezt előkészítendő pedig már fel is vették a kapcsolatot a Tesla egyik akkumulátor ellátójával, a Contemporary Amperex Technology vállalattal, sőt már az is megvan, hogy az új ágazat központja Chengdu városában lesz kialakítva.